...minden fronton...
Mikor eltűnök a mélyben, a környezetem is megváltozik. Hírtelen minden és mindenki távol kerül... csak a kicsi világom marad, amit magamnak építettem... sivár egyedüllét... de a gondolatok tiszták, nincsenek zavaró külső hatások...
Mennyi mindent sikerül világosan átlátni ilyenkor...
Mai bölcseletem: a magánytól való félelem tanít meg minket a szeretetre...
ÁMDE mi van, ha az ember fél újra szeretni... fél megnyitni a szívét újra... fél, hogy a másik nem olyan lesz mint azt ő szeretné... fél az apró jelektől, melyeknek mélyebb értelmet kölcsönözve visszahőköl mindennemű érintkezéstől... fél a gyönyör utáni csalódástól... vagy egyszerűen csak olyan régóta van egyedül, hogy fél a szabadidejét felajánlani...
PEDIG az egyetlen dolog amitől félnünk kell, az maga a félelem.
Aki fél hibázni, az fél cselekedni is. Aki fél cselekedni, az fél tapasztalni. Aki fél tapasztalni, az fél szembesülni. Aki fél szembesülni, az fél fejlődni. Aki fél fejlődni, az fél magától. Aki fél magától, az félember marad...
Ismerőseim szerint okos és erős vagyok. Ők ezt látják bennem. Ilyenkor arra gondolok, hogy okos az, aki másokat ismer. Aki viszont tökéletesen ismeri magát, az bölcs. Erős az, aki másokat legyőz. Aki viszont képes legyőzni önmagát, az hős.
Biztosan olyan akarok lenni, amilyennek Ők látnak engem???
